A Deja Vu Fesztivál célja, hogy felelevenítse a 90-es és 2000-es évek zenei hangulatát, felidézve a korszak ikonikus slágereit és fellépőit. Az esemény kiemelten célozza a 25-45 éves korosztályt, akik számára ezek a zenék különleges nosztalgikus élményt jelentenek. Fő célcsoportunk olyan aktív, fesztiválokra járó közönség volt, akik értékelik a minőségi szórakoztatást, szeretnek közösségi eseményeken részt venni, és hajlandóak jegyeket vásárolni elővételben online. Marketingkampányunk elsődleges célja az volt, hogy minél nagyobb mértékű online jegyértékesítést generáljunk, emellett pedig széleskörű ismertséget szerezzünk a rendezvénynek, és megcélozzuk az előző évek rendezvényeinek résztvevőit.
A Deja Vu Fesztivál egyedülálló koncepcióval rendelkezik: középpontjában a 90-es és 2000-es évek slágereinek élő előadásai állnak. A rendezvényen fellépő neves hazai és nemzetközi sztárok, DJ-k és zenekarok, mint például Inna, Groove Coverage, Taio Cruz, Boney M, Kozmix és Ámokfutók garantálják az autentikus retró hangulatot. Az esemény a Szegedi Partfürdő területén került megrendezésre, több színpaddal és tematikus helyszínnel gazdagítva a látogatók élményét.
A marketingtervezés és lebonyolítás során pontosan meghatároztuk a célokat és a KPI mutatókat (weboldal-látogatók, jegyértékesítésre irányított látogatók, konverziók). A Google Ads kampány 3 hónapon keresztül futott, melyben kiemelten használtunk Perfomance Max kampányokat, keresési kampányokat, display hirdetéseket, YouTube videós kampányokat, valamint hatékony remarketing stratégiát.
A kampány indításakor nagy hangsúlyt fektettünk a pontos mérési rendszer felállítására, Google Analytics, Google Tag Manager, valamint Google Ads konverziókövetés segítségével, hogy minden lépést és eredményt pontosan nyomon követhessünk. Külön konverzióként mértük a jegyértékesítési folyamat befejezését és a weboldal látogatottságát, biztosítva ezzel a folyamatos optimalizáció lehetőségét. A nehézséget munkánkban az okozta, hogy a promóció és a jegyértékesítés külön platformokon futott. Hiszen erre a rendezvény szervezői egy külön erre szakosodott portált használtak a Cooltix formájában. Így nagyon oda kellett figyelnünk a domainek közti mérések beállítására, hogy ne veszítsünk konverziót és megfelelően működjenek a remarketing célzások.
A keresési kampányok során az eseményhez szorosan kapcsolódó kulcsszavakat céloztunk, biztosítva a releváns találatok magas minőségi pontszámát. A Display kampányokban kreatív vizuális tartalmakkal növeltük a brand ismertségét, míg a YouTube kampányban rövid, dinamikus videókkal keltettük fel az érdeklődést (Youtube Shorts), bemutatva az esemény különleges hangulatát. Példaként kiemelendő az egyik legjobban teljesítő YouTube hirdetésünk, amely 80%-os megtekintési arányt ért el, alacsony költség mellett.
A remarketing kampányoknak köszönhetően folyamatosan újra meg tudtuk szólítani a korábbi látogatókat, célzott üzenetekkel és dinamikus ajánlatokkal, így jelentősen növeltük a konverziós arányokat. A kampány során külön figyelmet fordítottunk arra, hogy a Deja Vu Fesztivált más hasonló retró eseményektől egyértelműen megkülönböztessük, hangsúlyozva az exkluzív fellépők listáját, a különleges helyszínt és az autentikus atmoszférát.
A Google Ads kampány három hónap alatt rendkívül sikeresnek bizonyult. A jegyek és bérletek 80%-a már május 9-re elkelt. A rendezvényt pedig minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte.
A remarketing kampányok kimagasló konverziós rátát produkáltak, bizonyítva a korábban érdeklődést mutató felhasználók célzott megszólításának eredményességét. A YouTube videós kampányok magas megtekintési aránya és alacsony egységköltsége igazolta, hogy vizuális tartalmakkal kiemelkedő módon tudtuk elérni és aktivizálni a célcsoportot.
A 2025-ös Deja Vu Fesztivál pedig teltházzal ünnepelhette a retró zene szerelmeseit.
1027 Budapest, Bem József utca 6. Fsz. 3.
4034 Debrecen, Vágóhíd utca 2. 4-es épület (Lion Office Center)